

Sors utja 3Sors útja 3Sors utja 3
A hajónak hónapokba telt mire átszelte az Álom Óceánt és elérte a nagykiterjedésű szárazföldet, amit a legtöbb nép csak Kontinens néven ismert. Lilithet az emberi királyságtól északra két másik amazon társaságában tették partra. A parttól nem mesze a hatalmas Tiltott Rengeteg terült el. Ős öreg tölgyek terebélyesednek elfoglalva a Kontinense északi részét már az idő kezdete óta. Lilith főleg párduc formában volt az &


Sors utja 2Sors útja 2Sors utja 2
A lány elméjét borító érzéketlenséget káosz váltotta fel. Hangok próbálták túlharsogni egymást. Képek próbálták egymást kitakarni. De végül megkülönböztethetetlenül egybefolytak. Egy dühödt kiáltás vöröslött, egy szürke suttogást körbeölelő lilás-rózsaszínes nevetésen, mikor hirtelen valami fehéren selymes elborította az egészet. A fehérség közepén egy jég kék sz


Sors utja 1Sors útja 1Sors utja 1
Vadföld sivatagai egy pillanatig fellélegezhettek, mikor a perzselő nap a Felhőtépő hegység mögé bukott. A nyugati horizonton csoporttusoló felhők a rég várt eső ígéretével kecsegtettek. A nagy hold teljes fényével ragyogva csodálta magát egy oázis vizében. A sötétségben egy árnymozgott. A jelenlétét a sárgán villogó szemei árulják csak el. Egy fiatal nőstény fekete párduc érkezett az oázisba. Bal mellső lá
--
"Mikor a vitában már elbizonytalanodtál a saját igazadban, akkor ne mondj semmit. Csak üss!"
--
"Mikor a vitában már elbizonytalanodtál a saját igazadban, akkor ne mondj semmit. Csak üss!"
Previous PageNext Page